Biztosításról egyszerűen és közérthetően

Itt a piros, hol a piros, avagy van kötelező felelősségbiztosítás az autón vagy nincs?

Egy érdekes esetet szeretnék megosztani veletek, amelyben a megoldás nem egyszerű és nincs kőbe vésve (a szereplők neveit és az időpontokat megváltoztattam).

Józsi bácsi vett Marika nénitől egy autót, az autón hitel volt, amit a banknál töröltetni kellett. Józsi bácsi megkötötte a gépjárműre a kötelező gépjármű felelősségbiztosítást azon a napon, amikor megvette az autót, a biztosító ezt visszaigazolta. Marika néni felmondta az ő biztosítását érdekmúlással, mivel már nem volt tulajdonosa a gépjárműnek, a biztosító törölte a szerződést. 

Józsi bácsi megpróbálta átíratni a gépjárművet a saját nevére az okmányirodában, de nem sikerült, mivel a hitel még nem lett törölve az autóról.

Józsi bácsi az autó megvásárlása után 8 nappal okozott egy balesetet, ahol komoly személysérüléses és anyagi kár keletkezett, a balesetért egyértelműen Józsi bácsi volt a felelős. Józsi bácsi bejelentette a kárt a biztosítójánál, amely a kárbejelentést befogadta. 

Józsi bácsi többször próbálkozott az okmányirodában, de továbbra sem tudta átíratni az autót, ezt jelezte Marika néninek. Marika néni jelezte a bankjának, hogy töröljék a hitelt, de a törlés nem történt meg. Továbbá Józsi bácsi biztosítója írásban is jelezte, hogy nem látja a nyilvántartásban, hogy a nevére került volna az autó.

Józsi bácsi biztosítója a biztosítási szerződés megkötését követő 30. napon visszamenőleg törölte a szerződést a megkötés időpontjára, mivel nem került a nevére az autó és a jogszabály előírja, hogy ilyen esetben törölnie kell a biztosítási szerződést. Ez azt jelenti a biztosító szemszögéből, hogy Józsi bácsinak a baleset időpontjában nem volt felelősségbiztosítása!

Az a kérdés, hogy ki viseli a kárral kapcsolatos költségeket?

Nem tudok egyértelmű választ adni. A fogyasztóbarát álláspont szerint, amikor a baleset bekövetkezett, akkor Józsi bácsi rendelkezett biztosítással (a nyilvántartásban is szerepelt akkor), a jogi álláspont szerint viszont visszamenőleg törölték a szerződést, tehát a baleset időpontjában nem létezett biztosítási szerződés.

Ha azt mondjuk, hogy a gépjármű adásvételi szerződés meghiúsult, mivel Marika néni nem tudta megszüntetni a hitelt az autón, így akár még azt is lehet mondani, hogy Marika néni biztosítójának kellene fizetnie, hiszen nem szűnhetett meg a szerződés érdekmúlással.

Mi várható? Józsi bácsi biztosítója valószínűleg azt fogja mondani, hogy Józsi bácsinak nem volt élő biztosítása és nem fizet. Ekkor a MABISZ kártalanítási számlának kell megtérítenie a kárt, és ezt majd követeli Józsi bácsin.

Viszont Józsi bácsi helyében a MABISZ felszólítására nem fizetnék, hanem megvárnám, hogy bepereljenek. A perbe pedig behívnám Józsi bácsi biztosítóját, Marika nénit, Marika néni biztosítóját, a bankot, amely a hitelt nem törölte, illetve az okmányirodát (Magyar Államot) is, mivel ezek közül valaki hibázhatott, amiért nem jött létre a szerződés. Ezt majd a bíróságnak kell kiderítenie, hogy kit és milyen mértékben terhel felelősség az ügyben, de ez nem lesz egyszerű.

Van még egy tippem azoknak, akik autót vesznek: addig ne járjanak az autóval, amíg minden papír nincs rendben. Tudom, hogy sok esetben ezt nagyon nehéz megoldani, de akinek van rá lehetősége, az a hasonló helyzeteket el tudja kerülni.

3 Comments

  1. Lacko

    “Józsi bácsi biztosítója a biztosítási szerződés megkötését követő 30. napon visszamenőleg törölte a szerződést a megkötés időpontjára,”
    Miért visszamenőleg törölte? Szerintem ezt nem tehette volna meg a biztosító.

    A kérdés szerintem az, hogy valóban szerzett-e tulajdonjogot Józsi bácsi. Ha igen, akkor az ő biztosítójának kell fizetni, ha nem, akkor Marika néni biztosítójának, mivel a törlési ok nem valós.

    Ettől függetlenül az eljárás várhatóan az lesz, amit leírtál. Jó cikk.

    • Hergert Ottó

      Kedves Lacko!
      Köszönöm 🙂
      A KGFB törvény 9.§ (3) bekezdés utolsó mondata alapján “Ha az üzemben tartói jogosultság bejegyzése a szerződéskötést követő 30 napon belül nem történik meg, a szerződés megszűnik.”. Számomra is kérdéses, hogy lehet-e visszamenőleg megszüntetni a szerződést, de mivel a felelősségbiztosítást az üzembentartó kötheti meg, Józsi bácsi pedig nem üzembentartó, mivel nem írták át az autót, így neki nem lehet felelősségbiztosítása a baleset időpontjában.
      Üdvözlettel,
      Biztosítási Blog

      • Lacko

        Tapasztalatom szerint a gyakorlat sem az, hogy visszamenőleges hatállyal törlik a biztosítók a szerződéseket.

        “Józsi bácsi pedig nem üzembentartó, mivel nem írták át az autót, így neki nem lehet felelősségbiztosítása a baleset időpontjában.”
        Ha ez így lenne, akkor egy kötelező biztosítás sem élne az okmányirodai átírásig, azt pedig kizártnak tartom, hogy a jogalkotónak ez lett volna a célja.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

© 2024 Biztosítási Blog

Theme by Anders NorenUp ↑