Az ünnepek előtt egy tőlem szokatlan bejegyzéssel jelentkezem. Filmajánlót írok, mivel egy olyan filmet láttam, ami kapcsolódik a biztosításhoz és akár hazai biztosítási piacon is megtörténhet…
Meryl Streep lenyűgöző alakításának szavakba öntését meghagyom azoknak, akik ezzel foglalkoznak, én pedig a történet biztosítói vonatkozásáról írok inkább.
Történetünk főhőse Ellen Martin (Meryl Streep), aki férjével, Joeval a jól megérdemelt nyugdíjas éveikben elmennek sétahajózni a New York állambeli György tóra. A sétahajózás azonban rémálommá változik, mivel a hajó felborul, elsüllyedt és Joe megfullad.
Ellen kártérítési igénnyel kíván fellépni a hajózási céggel szemben. A történetből kiderül, hogy a hajózási cég kötött egy biztosítást egy biztosítónál (Monarch Insurance Company), amelyet megvásárolt egy másik biztosító (GPOA, Global Property Association), amelyet a United viszontbiztosító viszontbiztosított. Ezek alapján a United vállalja át a kártérítést a Monarch helyett.
A United viszont arról tájékoztatja a hajózási céget, hogy nincsen fedezetük erre a kárra és még azt is írják, hogy máskor figyeljenek jobban. Kiderült, hogy a Monarch biztosítása sokkal olcsóbb volt, mint a többi biztosító ajánlata, illetve a United – mint később kiderül – egy offshore paradicsomba, Nevisbe van bejelentve.
A film folyamán egyértelművé válik, hogy hamis viszontbiztosítást vásárolt a biztosító, így nincs mögötte pénz, amiből ki lehetne fizetni Ellent és a többi károsultat. Ellen elkezdi felgöngyölíteni a céghálót a United mögött, és eljut a hírhedt Mossack Fonseca & Co ügyvédi irodához, amely a panamai offshore szolgáltatásokat nyújtotta.
Akinek van szabad másfél órája, annak ajánlom ezt a filmet a figyelmébe.
Vélemény, hozzászólás?