Biztosításról egyszerűen és közérthetően

Kategória: casco

Kátyúkár – mit tegyünk, ha megtörtént a baj

Sokan gondolják, hogy ha kátyúba hajtottak, akkor az autó javíttatását saját maguknak kell megfizetniük. Az első és legfontosabb szabály, hogy az adott útszakasz kezelője a felelős az útszakasz minőségéért és biztonságosságáért, ami azt is jelenti, hogy kátyúmentes legyen. Ha pedig ezt nem teszi meg, akkor felel az okozott kárért.

Ha kátyúkárt szenvedtetek, akkor mindenképpen a helyszínt alaposan fotózzátok körbe és szerezzetek egy tanút, illetve lehetőség szerint hívjatok rendőrt, hogy vegyen fel jegyzőkönyvet. A rendőrség vagy az illetékes önkormányzat tud felvilágosítást adni, hogy ki az adott útszakasz kezelője, mert a kárigényt ahhoz a céghez kell benyújtani.

Amennyiben az adott útszakaszon az útkezelő úthibára figyelmeztető vagy emiatt bevezett sebességkorlátozást jelző táblát helyezett ki, és bejelented a kárt, akkor el fogják utasítani erre való hivatkozással. Azonban, ha olyan kátyú keletkezett, ami a legnagyobb óvatossággal, vagy alacsonyabb sebességgel is kárt okoz, akkor erre nem tud érdemben hivatkozni az adott útszakasz kezelője.

Továbbá az útkezelő cégek tisztában vannak azzal is, hogy kisebb károk esetén az ember nem fogja őket beperelni, mert többe kerül az eljárás, mint amennyibe az egész javítás kerül. Ezért a kisebb károkat gyakorta elutasítják, mert ha csak tízből egy ember pereli be őket, akkor a maradék kilenc esetben megtakarítják a kárkifizetést.

Találkoztam olyan esettel is, ahol nem volt kint sem sebességkorlátozás, sem pedig úthibára figyelmeztető tábla, de a útkezelő arra hivatkozott, hogy az autós túl gyorsan hajtott. Érdemes a kárbejelentés során erre is figyelni, mert ha leírod, hogy 45 km/h-val mentél és ők azt állítják, hogy ennél gyorsabban, nekik kell bizonyítaniuk az állításod valótlanságát.

Amennyiben rendelkezel casco biztosítással, akkor kérheted a biztosítótól, hogy fizesse ki neked a kárt és ő intézze el a közútkezelővel a kárt. Ekkor arra érdemes figyelni, hogy a casco biztosítás esetében is van bonus-malus rendszer, és ezáltal a bonusunk romlani fog, azonban a kárunk biztosan megtérül.

Érdemes-e, és ha igen, meddig érdemes Casco-t kötni az autóra?

A Casco biztosítás arra vonatkozik, ha a vezető hibájából az autó összetörik, az autót ellopják, valamilyen természeti jellegű kár éri (jégeső, vihar), vagy kőfelverődés történik. A biztosító díj ellenében vállalja, hogy ilyen károk esetén az önrész levonása után megtéríti a gépjármű javítási költségeit.

Régebben olvastam egy felmérést, ami azt hozta ki, hogy az autósok nagy része, főleg a férfiak meg vannak győződve arról, hogy jól vezetnek és az ő hibájukból nem fog kár bekövetkezni. A valóság természetesen nem ez, nagyon sokat hibázunk vezetés közben. A közlekedési rendszer elég rugalmas, ahhoz, hogy egy hibából baleset ne következzen be, sok, a baleset irányába vezető tényezőnek az együttállása vagy láncolata szükséges egy baleset megtörténtéhez.

  • Nekem húsz éve van jogosítványom és egyszer mentem neki egy másik autónak, amikor az enyém is összetört (pechemre pont az egyik nagy ügyfelem főkönyvelőjének mentem neki, aki a biztosítással is foglalkozott, a nevemről ismert fel). Mivel sokat vezetek, gyakran előfordult, hogy rázós helyzetbe kerültem, és csak az mentett meg, hogy nagyobb követési távolságot tartottam vagy esetleg a másik fél figyelt (az ember ezt könnyen elfelejti, de ha csak minden egy másodperccel később vagy előbb történik valami, akkor könnyen komoly baj történhetett volna).
  • Autót még nem loptak el tőlem, azonban az egyik általam használt autóból kétszer kilopták a légzsákokat. Ennek pótlása 400-500 000 Ft volt esetenként.
  • Jégeső is kapta el az autónkat, szerencsére nem lett komoly baja a fényezésnek, csak egy-két helyen maradt nyoma, de van olyan ismerősöm, akinek totálkáros lett az autója.
  • Kőfelverődés azzal, aki sokat vezet, biztosan előfordult már. A mai modern szélvédők cseréje nagyon drága és sok biztosító a szélvédőjavítást is téríti.

Ha autót veszünk, az autó négy éves koráig érdemes casco biztosítást kötni. Amennyiben finanszírozott az autó, akkor a finanszírozó ezt kötelezően előírja. Ilyenkor az autó értéke még túl magas, az alkatrészek még drágák hozzá, így jobban megéri biztosítást kötni, mintha magunk fizetnénk ki a javítást vagy vennénk egy új autót lopás vagy totálkár esetén. Új autó esetén érdemes olyan biztosítást kötni, amely avulásmentesen térít. Ez azt jelenti, hogy a biztosító az új alkatrészek árát téríti meg és nem veszi figyelembe, hogy használtak voltak az alkatrészek.

Az autó négy és nyolc éves kora között érdemes átgondolni, hogy milyen kockázatra kötsz biztosítást. Ilyenkor már az autó elveszti az értékének 50-70%-át. Amennyiben nem a tolvajok által kedvelt márkájú autód van, akkor nem feltétlenül szükséges lopás fedezetre biztosítást kötni, azonban mindenképpen vedd figyelembe, hogy tudnád-e saját költségen pótolni az autót, ha mégis ellopnák.Töréskárra ekkor még érdemes lehet biztosítani az autót, hiszen annak költségei jelentős összeget jelenthetnek. Ha szabad ég alatt parkolsz, akkor érdemes természeti eseményekre biztosítani, ennek biztosítása díja sem túl magas.

A nyolc évesnél idősebb autók értéke nagyon alacsony, már nem lopják őket olyan mértékben, mint korábban, illetve a javítás is sokkal olcsóbb, hiszen a bontókból beszerezhetőek az alkatrészek. Ilyenkor általában már nem javasolt a biztosítás kötése.

© 2024 Biztosítási Blog

Theme by Anders NorenUp ↑