Múlt héten Királyegyházán a LAFARGE Cement Magyarország Kft.-nél jártam előadást tartani. A cég meghívta a legnagyobb beszállítóit és egy félnapos interaktív megbeszélést tartottak, ahol is együtt dolgoztak azon, hogy kevesebb legyen a munkabaleset. Jó volt végre látni egy olyan céget, ahol kiemelten foglalkoznak a munkabalesetek megelőzésével!
A cég meghívta Michelisz Norbertet is (itt készült rólunk a közös fotó), aki tanácsaival segítette a jelenlévőket. Elmondta, hogy miért fontos a biztonsági öv használata, illetve felhívta a figyelmet arra is, hogy a rendszeres és elegendő alvással, és megfelelő táplálkozással jelentősen csökkenthető a balesetek előfordulásának lehetősége. Norbi elmondta, hogy az esetek 3%-ban a biztonsági öv problémát tud okozni, viszont a maradék 97%-ban életet menthet.
Itt egy videó arról, hogy mi történik egy teherautóban, ha az egyik bábu be van kötve, míg a másik nincs:
Az előadásomban bemutattam, hogy az elmúlt években romlott a közúti baleseti statisztika, illetve azt is, hogy milyen következményei lehetnek egy cégre nézve egy közúti munkabalesetnek:
- személysérülés / halál
- dologi kár
- az OEP kötelezi a céget, hogy térítse meg az egészségügyi ellátás költségeit
- következményi károk
- nehéz a munkaerő pótlása
- jelentős demotiváció a munkatársak körében
- munkaidő kiesés
- rendőrségi vizsgálat
- munkaügyi felügyeleti vizsgálat + büntetés
- ha történtek szabálytalanságok, akkor a cégvezető felelősségre vonása bekövetkezhet.
Kössük be a biztonsági öveket!
Vélemény, hozzászólás?