Biztosításról egyszerűen és közérthetően

Címke: szerződésszegés

Hogyan juthatunk a pénzünkhöz, ha csődbe megy az utazási iroda, ahova befizettük az utazásunkat?

A mai bejegyzés aktualitását a Green Holidays fizetésképtelensége adja. Egyik közeli barátom nyert egy utat Törökországba a Green Holidays-től. Amikor tavasszal elmesélte, együtt örültünk, azonban miután beszéltünk a múlt héten, már kínunkban nevettünk. Az ő szerencséje az, hogy legalább nem fizetett be semmit, illetve nem akkor utaztak ki, amikor becsődölt a cég.

Számomra teljesen érthetetlen, miként lehetséges az, hogy minden évben csődbe megy egy utazási iroda és rengeteg ember elveszti a pénzét, amit félrerakott az év során a nyaralásra. Nem is beszélve azoknak a kellemetlenségeiről, akik kiutaztak, és nem tudták mi fog történni velük. Elhangzott a sajtóban, hogy meg kell nézni, milyen utazási irodát választ az ember és csak a megbízhatóakkal érdemes utazni. Ez az érvelés számomra nehezen elfogadható, hiszen az embertől nem várható el, hogy az utazási iroda előző évi mérlegeit és eredménykimutatásait megkeresse, majd pénzügyi elemzést végezzen rajta. Amikor tejet és kenyeret vásárolok a boltban, akkor azoknak a gyártóit sem elemzem pénzügyi szempontból, hanem kiválasztom a nekem megfelelő árut, és bízom abban, hogy nem lesz romlott az élelmiszer.

Lehet erre azt mondani, hogy ott van a kezesi biztosítás, az majd fedezi a költségeket, azonban az esetek többségében az emberek a pénzük töredékét vagy még azt sem kapják vissza (azok, akik pedig idejuttatták a cégeket, élnek vígan és büntetlenül, és megalakítják a következő cégüket).

Azonban vagy egy lehetőség, hogy bebiztosítsd magad az ellen, hogy a pénzed elveszítsd. Van két uniós irányelv (a 2007/64/EC és a 2008/48/EC), amelynek alapján, amennyiben bankkártyával fizetsz, akkor a bankkártyát kibocsájtó bank köteles az általad kifizetett összeget visszatéríteni, amennyiben az a cég csődbe ment, akinek kártyával fizettél a szolgáltatásért előre. Ilyenkor a bank köteles neked visszaadni a pénzt és majd ő fut a pénze után az utazási irodával szemben, azonban te vissza fogod kapni a teljes összeget. Mivel arra nem mernék fogadni, hogy a jövőben nem fog egy újabb iroda csődbe menni, ezért mindenképpen kártyával érdemes az utazási irodákban fizetni.

Mi van, ha a biztosításközvetítő hibázik?

A Totalcaron korábban megjelent egy cikk, hogy mi kerül 150 ezerbe egy elírt e-mail címben. Ahogy a korábbi bejegyzésemben is írtam, ha online kötsz biztosítást, akkor mindig többször ellenőrizd az adataidat, mert egy elírásnak súlyos következményei lehetnek. Esetünkben Tibor elírta egy online alkusz oldalán a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás során (Pba.hu) az e-mail címét és nem kapott csekket, a biztosító (Union Biztosító Zrt.) törölte a biztosítását, majd miután észrevette ezt, kénytelen volt 156 ezer forint fedezetlenségi díjat megfizetni. Tibor írt a biztosítónak és az alkusznak is, de lepattant róluk és a történet végén befizette a 156 ezer forintot.

Pedig véleményem szerint a 156 ezer forint visszajár! De nem mindegy, hogy kitől kérjük! Aki nem akarja végigolvasni ennek a levezetését, annak rövidítek: álláspontom szerint egy alkuszi műhiba (szerződésszegés) történt és ilyenkor az alkusz köteles az általa okozott kárt megtéríteni (az esetlegesen felmerülő költségeinek levonása mellett).

A PBA holnapján található egy Általános Szerződési Feltétel (természetesen a korábbi verziók már nem olvashatóak), ami rögtön az első bekezdésében leírja, hogy itt egy megbízási szerződés jött létre. (Tibor és a PBA között). Mi a megbízási szerződés?
„Megbízási szerződés alapján a megbízott (PBA) a megbízó (Tibor) által rábízott feladat ellátására (biztosítás kötés), a megbízó a megbízási díj megfizetésére köteles (jutalék).” (Ptk. 6:272.§) A megbízási díjat ebben a speciális esetben nem közvetlenül Te fizeted, hanem a biztosító fizeti ki az általad befizetett biztosítási díjból. Tibor arra adott utasítást, hogy vele e-kommunikációt folytasson az alkusz, azonban a Ptk. 6:273. §-a szerint „A megbízott (PBA) a megbízó (Tibor) utasításától akkor térhet el, ha ezt a megbízó érdeke feltétlenül megköveteli (nem lesz biztosítása Tibornak), és a megbízó (Tibor) előzetes értesítésére már nincs mód (nem működik az e-mail cím). Ilyen esetben a megbízót (Tibor) késedelem nélkül értesíteni kell (telefon/postai levél).” A honlapon meg kell adnod a telefonszámodat, illetve a postai címet is, ezek a PBA rendelkezésére álltak, így lehetősége lett volna Tibort megkeresni más módon, és ennek költségeit felszámíthatta volna, ami biztos nem lett volna 156 ezer.
Ezek alapján véleményem szerint a PBA szerződésszegést követett el a Ptk 6:153. §-a alapján. „A szerződés megszegését jelenti bármely kötelezettség szerződésszerű teljesítésének elmaradása (nem értesítette Tibort, hogy nincs fizetve a biztosítás).” A Magyar Nemzeti Bank (MNB) nagyon szigorú szabályok alapján bünteti a biztosítókat a gépjármű felelősségbiztosítási szerződések díjnemfizetés miatti törlésének elmaradása miatt, így a biztosítók minden biztosításközvetítőnek törlési listákat küldenek a be nem fizetett díjú biztosításokról.
A Ptk 6:142. §-a egyértelműen fogalmaz, hogy mi a PBA teendője szerződésszegés esetén: „Aki (PBA) a szerződés megszegésével a másik félnek (Tibor) kárt okoz, köteles azt megtéríteni.”
Hogyan tudná elkerülni a PBA, hogy ne kelljen fizetnie? (Ptk. 6:142.§ második mondata):
Mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy
– a szerződésszegést ellenőrzési körén kívül eső,
– a szerződéskötés időpontjában előre nem látható körülmény okozta, és
– nem volt elvárható, hogy a körülményt elkerülje vagy a kárt elhárítsa.”
Ezt a három pontot kell együttesen bizonyítania ahhoz, hogy ne kelljen megtérítenie a kárt. Nézzük ezeket egyesével:
– ellenőrzési körén kívül eső: a PBA nem tehet arról, hogy Tibor elírta az e-mail címet, erre nincs ráhatása, így itt joggal védekezhet;
– a szerződéskötés időpontjában előre nem látható körülmény okozta: ezeken az oldalakon előre látható az, hogy az ügyfelek el fogják ütni az e-mail címüket, nem elegendő csak erre az egy adatra hagyatkozni, így itt már nem tud jogosan védekezni a PBA;
– nem volt elvárható, hogy a körülményt elkerülje vagy a kárt elhárítsa: itt egyértelmű a vereség a PBA számára, mert ott van a telefonszám és a postai cím, ahol tudta volna értesíteni Tibort, ha akarta volna…

Véleményem szerint itt nem a biztosító, nem az MNB, hanem Tibor és a PBA hibázott, de a PBA képes lett volna Tibor kárát minimálisra csökkenteni, ha akarta volna.

(Ez a bejegyzés a szerző véleményét tartalmazza, és azon a feltevésen alapul, hogy a hivatkozott cikkben leírtak a valóságnak megfelelnek.)

© 2021 Biztosítási Blog

Theme by Anders NorenUp ↑