Biztosításról egyszerűen és közérthetően

Címke: biztosítási alkusz

A biztosítás jövője – mi lesz 10 év múlva?

Bár nem vagyok jövőkutató, mégis élénken foglalkoztat  a technológia rohamos fejlődésével együttjáró minden változás, különösen ami a biztosításra vonatkozhat.

Azt gondolom, hogy az egyik lényeges és rövidesen érzékelhető változás a jövőben az önvezető autók elterjedése lesz. A média által felkapott személygépjármű terület helyett szerintem a tehergépjárművel történő szállításnál fog először megtörténni a változás. Ezt arra alapozom, hogy a szállítmányozásban az egyik legnagyobb költség és kockázat a sofőrökben rejlik. Az előírások megszabják a pihenőidőket, ezért nem mehetnek a járművek folyamatosan, és ha a sofőr hibázik, akkor jelentős kár keletkezik. Egy robotpilótának viszont nincs szüksége pihenőidőre, és 10 éven belül elérhetőnek tartom azt a technológiát, amivel a sofőrök munkáját – hiba nélkül működő – robotpilóták fogják elvégezni. A tehergépjárművek után következnek majd talán a személygépjárművek is. (Furcsa belegondolni, de a ma született gyerekek nagy valószínűséggel nem fognak megtanulni autót vezetni!) A biztosítókra nézve ennek az lehet a következménye, hogy az árbevételük 20-25% elveszíthetik ennek a folyamatnak a végére.

10-20 éves időtávon a mai értelemben vett munkavállalás 25-50% megszűnhet, mert az emberi munkát ki lehet váltani számítógépekkel, robotokkal (sofőrök, fizikai munkát végző emberek, de az elérhető mesterséges intelligencia miatt a magasan képzett munkakörök is megszűnhetnek). Amennyiben ezeknek az embereknek nem lesz jövedelmük, nem tudnak életbiztosításokat vásárolni, így az életbiztosítási terület is jelentősen szűkülhet.

Az előbb említett mesterséges intelligencia a biztosítók szakembereitől is munkát vehet el, mert esetleg nem lesz szükség kockázatvállalókra, matematikusokra, és rengeteg egyéb munkakört lehet majd automatizálni.

Ebből következően úgy gondolom, hogy 10 év múlva a biztosítási piac jelentősen zsugorodni kezd, sokkal kevesebben fognak ott dolgozni, a biztosítók száma is jelentősen csökkenhet.

Azonban jelenleg a biztosítási szereplők között nincs olyan, aki a most elérhető technológiákat be tudná építeni a rendszereibe. Úgy gondolom, hogy a biztosítási szektornak is jönni fog a maga Tesla-ja, aki felboríthatja a jelenlegi helyzetet, kihasználva azt az előnyt, hogy neki nem a meglévő rendszerekben kell fejlesztenie, hanem egy egyszerű, gyors és költséghatékony rendszert tud létrehozni. Amennyiben létrehoz egy működő modellt, azt már lefordítani különböző nyelvekre nagyon kis befektetéssel megoldható, és az EU-n belül ennek kevés az akadálya. Mivel az X,Y és Z generáció az interneten fogja megkötni a biztosításait, így annak, aki időben lép, nem kell biztosítási jutalékot fizetnie a közvetítőknek. Ennek következtében az új belépő 20-30%-al olcsóbb tud lenni a jelenlegi biztosítóknál, akik nem tehetik meg, hogy ezt meglépjék, mivel akkor a saját és független értékesítő hálózatukkal találnák szembe magukat. A jelenlegi biztosítók méretükből fakadóan ezt nem engedhetik meg maguknak, hiszen az árbevételük 90%-100%-a jelenleg ezen közvetítőktől származik.

Az előbbiből következhet, hogy a biztosításközvetítés is átterelődik az internetre, ezért sokkal kevesebb embert fog foglalkoztatni ez a terület is, tekintettel arra, hogy az X, Y, Z és az azt követő generáció tagjai az idő előrehaladtával gazdagabbak és többen lesznek, mint a korábbi generációk folyamatosan csökkenő létszáma.

Az igazat megvallva nem tudom a megoldást arra, hogy mivel is foguk foglalkozni a jövőben, ha a fent említett munkahelyeket elveszítjük. Szimpatikus Bill Gates azon gondolata, hogy a robotoknak, amelyek elveszik a munkánkat, adót kelljen fizetniük, amiből a kormányok akár alapjövedelmet biztosíthatnának azoknak az embereknek, akiknek nincs munkája.

Mi van, ha a biztosításközvetítő hibázik?

A Totalcaron korábban megjelent egy cikk, hogy mi kerül 150 ezerbe egy elírt e-mail címben. Ahogy a korábbi bejegyzésemben is írtam, ha online kötsz biztosítást, akkor mindig többször ellenőrizd az adataidat, mert egy elírásnak súlyos következményei lehetnek. Esetünkben Tibor elírta egy online alkusz oldalán a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás során (Pba.hu) az e-mail címét és nem kapott csekket, a biztosító (Union Biztosító Zrt.) törölte a biztosítását, majd miután észrevette ezt, kénytelen volt 156 ezer forint fedezetlenségi díjat megfizetni. Tibor írt a biztosítónak és az alkusznak is, de lepattant róluk és a történet végén befizette a 156 ezer forintot.

Pedig véleményem szerint a 156 ezer forint visszajár! De nem mindegy, hogy kitől kérjük! Aki nem akarja végigolvasni ennek a levezetését, annak rövidítek: álláspontom szerint egy alkuszi műhiba (szerződésszegés) történt és ilyenkor az alkusz köteles az általa okozott kárt megtéríteni (az esetlegesen felmerülő költségeinek levonása mellett).

A PBA holnapján található egy Általános Szerződési Feltétel (természetesen a korábbi verziók már nem olvashatóak), ami rögtön az első bekezdésében leírja, hogy itt egy megbízási szerződés jött létre. (Tibor és a PBA között). Mi a megbízási szerződés?
„Megbízási szerződés alapján a megbízott (PBA) a megbízó (Tibor) által rábízott feladat ellátására (biztosítás kötés), a megbízó a megbízási díj megfizetésére köteles (jutalék).” (Ptk. 6:272.§) A megbízási díjat ebben a speciális esetben nem közvetlenül Te fizeted, hanem a biztosító fizeti ki az általad befizetett biztosítási díjból. Tibor arra adott utasítást, hogy vele e-kommunikációt folytasson az alkusz, azonban a Ptk. 6:273. §-a szerint „A megbízott (PBA) a megbízó (Tibor) utasításától akkor térhet el, ha ezt a megbízó érdeke feltétlenül megköveteli (nem lesz biztosítása Tibornak), és a megbízó (Tibor) előzetes értesítésére már nincs mód (nem működik az e-mail cím). Ilyen esetben a megbízót (Tibor) késedelem nélkül értesíteni kell (telefon/postai levél).” A honlapon meg kell adnod a telefonszámodat, illetve a postai címet is, ezek a PBA rendelkezésére álltak, így lehetősége lett volna Tibort megkeresni más módon, és ennek költségeit felszámíthatta volna, ami biztos nem lett volna 156 ezer.
Ezek alapján véleményem szerint a PBA szerződésszegést követett el a Ptk 6:153. §-a alapján. „A szerződés megszegését jelenti bármely kötelezettség szerződésszerű teljesítésének elmaradása (nem értesítette Tibort, hogy nincs fizetve a biztosítás).” A Magyar Nemzeti Bank (MNB) nagyon szigorú szabályok alapján bünteti a biztosítókat a gépjármű felelősségbiztosítási szerződések díjnemfizetés miatti törlésének elmaradása miatt, így a biztosítók minden biztosításközvetítőnek törlési listákat küldenek a be nem fizetett díjú biztosításokról.
A Ptk 6:142. §-a egyértelműen fogalmaz, hogy mi a PBA teendője szerződésszegés esetén: „Aki (PBA) a szerződés megszegésével a másik félnek (Tibor) kárt okoz, köteles azt megtéríteni.”
Hogyan tudná elkerülni a PBA, hogy ne kelljen fizetnie? (Ptk. 6:142.§ második mondata):
Mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy
– a szerződésszegést ellenőrzési körén kívül eső,
– a szerződéskötés időpontjában előre nem látható körülmény okozta, és
– nem volt elvárható, hogy a körülményt elkerülje vagy a kárt elhárítsa.”
Ezt a három pontot kell együttesen bizonyítania ahhoz, hogy ne kelljen megtérítenie a kárt. Nézzük ezeket egyesével:
– ellenőrzési körén kívül eső: a PBA nem tehet arról, hogy Tibor elírta az e-mail címet, erre nincs ráhatása, így itt joggal védekezhet;
– a szerződéskötés időpontjában előre nem látható körülmény okozta: ezeken az oldalakon előre látható az, hogy az ügyfelek el fogják ütni az e-mail címüket, nem elegendő csak erre az egy adatra hagyatkozni, így itt már nem tud jogosan védekezni a PBA;
– nem volt elvárható, hogy a körülményt elkerülje vagy a kárt elhárítsa: itt egyértelmű a vereség a PBA számára, mert ott van a telefonszám és a postai cím, ahol tudta volna értesíteni Tibort, ha akarta volna…

Véleményem szerint itt nem a biztosító, nem az MNB, hanem Tibor és a PBA hibázott, de a PBA képes lett volna Tibor kárát minimálisra csökkenteni, ha akarta volna.

(Ez a bejegyzés a szerző véleményét tartalmazza, és azon a feltevésen alapul, hogy a hivatkozott cikkben leírtak a valóságnak megfelelnek.)

Kinek a segítségét vegyem igénybe, ha biztosítást akarok kötni?

Alkusz, többes ügynök, ügynök vagy kössem meg közvetlenül a biztosító honlapján?

Nem egyszerű a válasz. A biztosítással foglalkozó értékesítő emberekről egy negatív kép alakult, sokan porszívó ügynöknek gondolják őket, aki semmi máshoz nem ért, csak hogy az embernek eladjon egy biztosítást.

Az alábbi fontos dolgokat kell végiggondolni, amikor biztosításközvetítőt választasz:

  • a biztosítás egy szakma, amit ha valaki komolyan vesz, akkor éveken át tanul. Sajnos vannak a biztosítási piacon sokan, akiknél az a döntő szempont, hogy olcsóbb biztosítást hozzanak. illetve hogy miként tudnak több jutalékot kapni. Kérdezzél rá nyugodtan a szakmai múltjára, illetve arra, hogy mitől jó egy biztosítás? Ha csak hebeg-habog, akkor egyértelmű számodra a döntés.
  • itt jön a második lényeges pont: ingyenesség. Ha körbenézel a neten, mindenhol azt írják, hogy ez neked nem kerül semmibe, ingyen van. Ez egy óriási tévedés, semmi sincs ingyen! A biztosítók fizetik a közvetítőket a te pénzedből. Te befizeted a biztosítónak a díjat, ő meg kifizeti az alkusznak, gyakorlatilag belőled él. Ami nem baj, hiszen ahogy te sem ingyen dolgozol a munkahelyeden, ő is pénzt kap a munkájáért, csak álszent dolog azt mondani, hogy ingyen van a szolgáltatása. Tudd, hogy te fizeted őt és ezért szolgáltatnia kell neked.
  • az egyik legfontosabb dolog a bizalom, hiszen olyan dolgokat tud meg rólad a közvetítő, amit senki mással nem osztasz meg, úgy mint mennyi pénzed van, mekkora a vagyonod, vagy az, hogy családtervezés előtt állsz. Csak olyan közvetítővel érdemes dolgozni, akiben megbízol. Sok olyan esettel találkoztam, ahol a közvetítő egy barát volt, és előfordult, hogy a biztosító nem fizetett ki egy kárt, vagy nem azt a hozamot érte el a biztosítás, amit a közvetítő ígért. Sajnos ilyen és ehhez hasonló esetek miatt barátságok mentek tönkre. Ahogy az előbb írtam, a biztosítás egy üzlet, amit érdemes a barátságtól különválasztani.
  • megkötheted a biztosítást saját magad is online, azonban ha ekkor hibázol (mivel nem ez a szakmád, ez előfordulhat), akkor nagyon könnyen elképzelhető, hogy a károd adott esetben nem fog térülni. A kötelező gépjármű felelősségbiztosítást meg tudod kötni online, azonban ha az elérhetőségedet véletlenül elírod, és emiatt nem kapod meg a csekket és nem fizeted be a díjat, akkor te fogod megfizetni az okozott – akár – több millió forintos kárt. Így ha online kötöd meg a biztosításod, akkor nagyon figyelj, ellenőrizd az adatokat többször is! Továbbá az online felület nem ismeri az igényeidet, így megköthetsz egy olyan utasbiztosítást síelésre, amiből adott esetben ki van zárva a síelés, vagy az egyik biztosításban a síléc biztosítva van, míg a másik ezt nem téríti. A biztosítási feltételeket el is lehet olvasni online, össze lehet hasonlítani, azonban könnyen megeshet, hogy órákat töltesz egy 3 000 Ft-os biztosítás megkötésével. Én magam is kötök magunknak online biztosítást, azonban tudom, hogy ezeknek a rendszereknek vannak korlátai, még nincs testreszabott online szolgáltatás, ami rólam és nekem szólna.
  • tud-e majd egy kár esetén segíteni. A biztosítás egy ígéret, ami akkor teljesül, amikor neked károd lesz. Egy tapasztalt szakember segítségével kár esetén akár több tízezer forinttal többet is kaphatsz a biztosítótól, mintha te magad jelentenéd be a kárt, mert tud neked segíteni, felhívja a figyelmedet, hogy még milyen térítéseket lehet kérni.

Remélem, hogy megkönnyítem nektek a választást ezekkel a szempontokkal.

© 2024 Biztosítási Blog

Theme by Anders NorenUp ↑