Biztosításról egyszerűen és közérthetően

Hogyan juthatunk a pénzünkhöz, ha csődbe megy az utazási iroda, ahova befizettük az utazásunkat?

A mai bejegyzés aktualitását a Green Holidays fizetésképtelensége adja. Egyik közeli barátom nyert egy utat Törökországba a Green Holidays-től. Amikor tavasszal elmesélte, együtt örültünk, azonban miután beszéltünk a múlt héten, már kínunkban nevettünk. Az ő szerencséje az, hogy legalább nem fizetett be semmit, illetve nem akkor utaztak ki, amikor becsődölt a cég.

Számomra teljesen érthetetlen, miként lehetséges az, hogy minden évben csődbe megy egy utazási iroda és rengeteg ember elveszti a pénzét, amit félrerakott az év során a nyaralásra. Nem is beszélve azoknak a kellemetlenségeiről, akik kiutaztak, és nem tudták mi fog történni velük. Elhangzott a sajtóban, hogy meg kell nézni, milyen utazási irodát választ az ember és csak a megbízhatóakkal érdemes utazni. Ez az érvelés számomra nehezen elfogadható, hiszen az embertől nem várható el, hogy az utazási iroda előző évi mérlegeit és eredménykimutatásait megkeresse, majd pénzügyi elemzést végezzen rajta. Amikor tejet és kenyeret vásárolok a boltban, akkor azoknak a gyártóit sem elemzem pénzügyi szempontból, hanem kiválasztom a nekem megfelelő árut, és bízom abban, hogy nem lesz romlott az élelmiszer.

Lehet erre azt mondani, hogy ott van a kezesi biztosítás, az majd fedezi a költségeket, azonban az esetek többségében az emberek a pénzük töredékét vagy még azt sem kapják vissza (azok, akik pedig idejuttatták a cégeket, élnek vígan és büntetlenül, és megalakítják a következő cégüket).

Azonban vagy egy lehetőség, hogy bebiztosítsd magad az ellen, hogy a pénzed elveszítsd. Van két uniós irányelv (a 2007/64/EC és a 2008/48/EC), amelynek alapján, amennyiben bankkártyával fizetsz, akkor a bankkártyát kibocsájtó bank köteles az általad kifizetett összeget visszatéríteni, amennyiben az a cég csődbe ment, akinek kártyával fizettél a szolgáltatásért előre. Ilyenkor a bank köteles neked visszaadni a pénzt és majd ő fut a pénze után az utazási irodával szemben, azonban te vissza fogod kapni a teljes összeget. Mivel arra nem mernék fogadni, hogy a jövőben nem fog egy újabb iroda csődbe menni, ezért mindenképpen kártyával érdemes az utazási irodákban fizetni.

2 Comments

  1. Olok

    Mi a teendő, ha az utazási iroda nem ajánl fel bankkártyás fizetési lehetőséget, hanem csak pl banki átutalást?
    Illetve, a kártyát kibocsátó bank akkor is visszaadja a pénzt, ha közvetítő irodán keresztül rendelek utazást, és őnáluk fizetek bankkártyával?

    • Hergert Ottó

      Kedves Olok!
      Amennyiben az utazási iroda nem ajánl föl bankkártyás fizetést, akkor ez a pénzvisszatérítési lehetőség nem áll rendelkezésre. A jogszabály csak a kártyás fizetésekre vonatkozik.
      A második kérdés nagyon jó, hiszen sokan utaznak közvetítőn keresztül. Két értelmezés létezik, az egyik szerint a csődnek annál a cégnél kell bekövetkeznie, ahol a szolgáltatást vettem, a másik értelmezés szerint akár abban az esetben is él ez a védelem, amennyiben közvetítőn keresztül vettem a szolgáltatást. Nem találtam jogesetet, ahol ezt tárgyalták volna. Úgy gondolom, hogy a szűkebb értelmezés nagyobb biztonságot ad (közvetlenül a szolgáltatónál vásárolok), mert ezzel el lehet kerülni egy esetleges jogvitát, hogy ki hogy értelmezi a szabályozást.
      Üdvözlettel,
      Biztosítási Blog

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

© 2024 Biztosítási Blog

Theme by Anders NorenUp ↑