Biztosításról egyszerűen és közérthetően

Kerékpárosok biztosítása

Pár hete elhatároztam, hogy hozzájárulok a környezetem védelméhez azzal, hogy biciklivel járok dolgozni, és tekerés közben jutott eszembe, hogy én is írok a kerékpárosok helyzetéről biztosítási szempontból. Múlt héten megjelent egy cikk az Indexen arról, hogy mi történik akkor, ha egy kerékpáros balesetet okoz. Ilyenkor a kerékpáros, amennyiben felelős, akkor köteles megtéríteni az okozott kárt. Ez kiterjedhet a másik járműben (autó/kerékpár) okozott fizikai sérülés javítására, valamint személysérülés esetén is fizetnie kell. Itt elég arra gondolni, hogy egy autós  félrerántja a kormányt és oszlopnak hajt, aminek következtében kórházba kerül. Ilyenkor sérelemdíjjal léphet föl, illetve a kieső jövedelmét is meg kell téríteni.

A legtöbb lakásbiztosításban található felelősségbiztosítás kiterjed a biciklivel történt káreseményekre is. Megnéztem a biztosítók feltételeit és biciklibarátnak minősítettem azokat, amelyek alap fedezet mellé automatikusan adnak felelősségbiztosítást.

A biztosítók jelenlegi feltétele alapján biciklibarátnak tekinthető biztosítók:
Aegon
Generali Biztosító Zrt.
Genertel Biztosító Zrt.
Groupama Biztosító Zrt. – nem fizeti az ügyvédi és eljárási költségeket
K&H Biztosító Zrt.
Union Biztosító Zrt.
UNIQA (az Eco csomag esetében önrészt alkalmaz)
Posta Biztosító Zrt.

Korlátozottan biciklista barát biztosító:
Allianz Biztosító Zrt. – az alapfedezetből ki van zárva a biciklivel okozott kár, a felelősség+ csomag esetén lehet biztosítást vásárolni, azonban az elektromos bicikli továbbra is kizárásra kerül.

Az általam megvizsgált biztosítók mindegyike foglalkozik a biciklisták felelősségbiztosításával, így nem is olyan rossz a helyzet.

A Kerékpárosklubnál is lehet külön felelősségbiztosítást kötni. Sajnos az Index cikke egy pontatlanságot tartalmaz, mert az írja, hogy a feltétel 2.1-es pontja alapján csak akkor térít a biztosító a felelősségbiztosítás esetén, ha a kerékpáros a közlekedési szabályokat betartja és úgy okoz balesetet. Megnéztem a feltételt és ez a balesetbiztosításra vonatkozik, tehát ha Te eltöröd a kezed és szabálytalan voltál, akkor nem térít, azonban a felelősségbiztosításra a 2.1-es pont nem vonatkozik, így ilyen szerződést is nyugodtan köthettek.

Természetesen a biztosítóknál kizárás az ittas és bódult állapotban okozott kár, tehát ha alkoholt fogyasztunk, akkor a biztosító nem fog fizetni. Fontos arra is figyelni, ha külföldre megyünk biciklivel, akkor olyan biztosításunk legyen, amely kiterjed a külföldön okozott károkra, mert a biztosítók alapból csak a Magyarországon okozott károkat térítik.

Ebben a bejegyzésben a biztosítók mai napon elérhető feltételeit vizsgáltam meg, amennyiben a biztosításodat korábban kötötted, akkor könnyen előfordulhat, hogy arra egy korábbi feltétel vonatkozik, amiben lehet, hogy a biciklivel okozott kár még kizárásra került. Amennyiben így van, akkor a biztosítódnál tudod módosítani a szerződést az új feltételre.

A biciklifutárok részére rossz hír, hogy a biztosítók kizárják a keresőtevékenység során okozott kárt, így rájuk nem vonatkozik a lakásbiztosításban található felelősségbiztosítás.

2 Comments

  1. Kerekes Pál

    Lehet egy kis jogi probléma :

    Generali :6.I. Nem terjed ki a biztosítási védelem • gépi erővel hajtott járművel, okozott kárra / A kerékpár jármű , ha nem emberi erővel hajtjuk , gépi erővel hajtott jármű !

    Posta Biztosító:
    IV. Az általános felelősségbiztosítás feltételei
    Biztosított, károsult; Területi és időbeli hatály

     emberi erővel hajtott kerékpár,

    Lehet , hogy én tévedek , de a biztosítók jogászai nem nagyon szeretnek a feltételtől eltekinteni !

    • Hergert Ottó

      Kedves Pál!

      Köszönöm a hozzászolást. A Generali esetében, amíg lábbal hajtjuk a kerépárt térítenie kell. Azonban nagyon jó a felvetés, mi van akkor, ha elektromos kerékpárunk van. Ezen szöveg alapján a biztosító nem térítene (köszönöm az ötletet, meg fogom keresni a biztosítókat, hogy miként viszonyulnak az elektromos kerékpárokhoz).
      A Posta esetében, megnéztem a feltételt ami ezt tartalmazza:
      Az általános felelősségbiztosítás alapján a biztosító megtéríti azokat a szerződésen kívüli, Magyarország területén – a jelen feltételek alapján létrejött szerződés hatálya alatt – harmadik személynek (károsult) okozott személysérüléses, vagy dolgokban keletkezett károkat, amelyekért a Biztosított, mint
      – emberi erővel hajtott kerékpár, rokkantjármű és szállítóeszköz használója e minőségében a magyar jog szabályai szerint kártérítési felelősséggel tartozik az alábbiak szerint.
      Ezt csak úgy tudom értelmezni, hogy a biztosító téríteni fog ebben az esetben, mert pont azt írja, hogy ha biciklisként okozok kárt, akkor térít.

      Remélem tudtam segíteni.

      Üdvözlettel,
      Biztosítási Blog

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

© 2021 Biztosítási Blog

Theme by Anders NorenUp ↑